Szecska-avató 2019. DÖK-ös szemmel

M. A. írása

Idén is, mint – hagyományainkhoz híven – minden évben

megrendezésre került kollégiumunkban a szecska-avató.

2019. szeptember 26. Az az izgalmas feladatokat tartalmazó délután,

amely hosszas előzményeket követelt meg. A szervezők részéről igazi
kihívásokkal teli időszaknak számított.

Összeegyeztetni a gyűléseket, kitalálni a keresztrejtvényt, összeírni a
kellékeket, összeszedni a csapatokat, a feladatokat, egy kicsit egységesebbé
formálni az elsősöket, motiválni, valamint buzdítani őket, ……..és még
sorolhatnám. Ami pedig a legfontosabb volt; nekünk is egy nagy egységként
kellett együttműködnünk.

Szerintem ez remekül meg is valósult. A legelső program a kiképzés
volt, ami egy kicsit átmozgató jelleggel szolgált, és itt mindenki jól eszébe
véshette azt is, hogy köszönni márpedig igenis tengermély tisztelettel kell.
Mindezek után következett a vetélkedő. Ez a vidám kis rész
megkövetelte a kreativitást, az elszántságot és a csapatmunkát is. Nem kis
bátorság kellett ahhoz, hogy az elkészített „finomságokat” elfogyasszák, és hát
a tánctéren is helyet kellett állniuk, vagyis inkább táncolniuk.

Csapatvezetőként remekül éreztem magam, és annyira beleéltem
magam az egyes feladatokba, mintha én magam is egy lettem volna a versengő
kilencedikesek közül. Remek kis csapatok versenyeztek egymással ezen a
vetélkedőn. Mindenki nagyon ügyesen teljesítette a feladatokat, és a végére
igazán jól összekovácsolódtunk.

Köszönöm Mindenkinek ezt a remek délutánt!

 

A cikk eredetije itt olvasható.